Csányi Attila Emlékkoncert

EGY ÉVE HUNYT EL CSÁNYI ATTILA, A MAGYAR JAZZKUTATÁS LEGNAGYOBB MESTERE

Egy éve már, hogy Attila távozott közülünk és mi, akik tiszteltük és szerettük Őt, még mindig nehezen tudjuk tudomásul venni a megváltoztathatatlan tényt. Sokoldalú tevékenysége mellett kedves, segítőkész habitusa okán is ismert és népszerű személyiség volt, megérdemli, hogy gyakran emlékezzünk Rá.

E sorok írója csaknem fél évszázadon keresztül volt kapcsolatban Vele és bátran állíthatja, hogy életének fontos élménye volt ez a barátság. Nem csupán a jazz szenvedélyes szeretete, de sokirányú érdeklődésünk is összekötött minket.

Rengeteget tanultam tőle. Az, amit senki mástól nem tudhattam meg, az elsősorban az a fantasztikus ismeretanyag volt, amivel ő rendelkezett a hazai, és ezen belül a fővárosi jazztörténet vonatkozásában. Mindenkit ismert, mindenről tudott, ami a jazzben itt történt, de mindezt még páratlan lexikális tudás is kiegészítette, amelyben ennek a kiterjedt műfajnak számtalan külföldi szereplőjéről is naprakész információi voltak. Emlékszem arra is, hogy a számítógépes gyakorlat hazai megjelenésekor Ő már szisztematikusan készült arra, hogy minél előbb „képbe kerüljön” és akár magánoktatókra is költött, hogy ezt a fontos technikát elsajátítsa. Kutatómunkája sok-sok eredménnyel járt, jó példa erre az az igyekezete, amit már a rendszerváltozás idején elkezdett, és aminek végeredményét sajnos nem érhette meg. Ez annak a rádióadásnak a felkutatása és kiadása volt, amelyet a budapesti Amerikai Nagykövetség munkatársa, Ernest Nagy, még 1956 nyarán készített, és amely később éppen a magyar forradalom egy hónapos jubileumán, november 23-án került az Amerika Hangja (Voice of America) legendás munkatársának, Willis Conover-nek Music USA névre hallgató adásába. Attila neve nemcsak a köszönetnyilvánításban szerepel a CD kísérőfüzetében, de az akkor hivatalban lévő Colleen Bell nagykövet asszonynak ajánló írásában is. Fájdalom, hogy Attila nem sokkal a megjelenés előtt hunyt el.

De sokrétű munkásságának ez csak egy pici epizódja volt. Szólni kell például rádiós tevékenységéről. Magam is számos olyan adás felvételével rendelkezem, amelyeknek nemcsak készítője, de egyben narrátora is volt. Akadtak közös műsoraink is, vagy pl. a Világsztárok Magyarországon sorozat adásaiban mindketten szerepeltünk, később pedig  a honlapunkon közölt írott változatokban is.

Különlegesen értékes az a tevékenysége, hogy számos idős muzsikust szinte az utolsó órában keresett fel és készített interjút velük.  Az is az ő nevéhez fűződött, amikor rádiófelvételre verbuvált idős muzsikusokat egy „old stars session”-re.

Zenei ismeretei nem csak elméletiek voltak, jól zongorázott és fiatalon még az is felmerült, hogy hivatásos zenész legyen. Ebben az akadályozta meg, hogy a vendéglátózást nem tudta volna elkerülni, ő azonban nem akart lemondani a jazzről. Művészeti vezetőként több együttesnél is működött, kiváló hangszerelő is volt, zenei vonatkozású tanácsait sokan kikérték.

De ennek a kis írásnak nem feladata komplett „leltárt” készíteni Attila munkásságáról, hiszen az egy alapos monográfiát megtöltene. Mégis aktivitásainak hosszú felsorolásában nem szabad megfeledkezni arról, hogy több alkalommal is szerepelt a Magyar Rádió jazz tehetségkutató versenyeinek zsűrijében. A Magyar Jazz Szövetség vezetésében is éveken át tevékeny szerepet vállalt, de még a lemezgyűjtők klubjának is rendszeres látogatója és aktív résztvevője volt. És azt már csak zárójelben említem meg, hogy a jazz mellett irodalmi, történelmi és művészeti kérdésekben is igazán jártas volt, sőt még politikai diskurzusokat is gyakran folytattunk, ha nem személyesen, akkor telefonon.

Ismertségére jellemző, hogy sokszor kérték fel a magyar jazzre vonatkozó ismertető, vagy szócikkek megírására olyan kiadványokban, amelyek nem kifejezetten jazzirodalmat képviseltek. Erre igen jó példa az 1993-ban kiadott Pannon Enciklopédia (A magyarság kézikönyve), amelyben a terjedelmes „Dzsessz” c. fejezetet a szerényen csak monogrammal szereplő Cs. A. írta.  És milyen szakszerűen, hiszen nem volt könnyű tömören összefoglalni a hazai jazz gazdag történetét.

Még számos külföldi útja is a műfajhoz kötődött.  Csak néhányat megemlítve: meglátogatta a Drezdai Nemzetközi Dixieland Fesztivált, és a Moszkvai Jazzfesztivált is, elvitte az általa alapított és menedzselt Orient Dixieland Jazz Band-et Londonba, de kijárta a Joe Murányival készített CD-jük kiadását a New Orleans-i Jazzology kiadónál. Összesen tizenegyszer (!) járt Amerikában, ahol New Orleans-ban és Baton Rouge-ban (Louisiana állam fővárosában) az ottani levéltárakban kutatott, interjúkat készített New Yorkban Joe Murányival (akkor, amikor itthon még alig tudtak róla) és Zorándy Zoltánnal.  Mindezekről írt is a Gonda János által szerkesztett Jazz c. lapba, majd a honlapunk „jogelődjének” számító MaJazz c. folyóiratba. Itt már még több lehetőséget kapott, írt számos lemezkritikát, jazz-stílusokat ismertető, a jazz és a társművészetek képviselőit bemutató cikkeket, de Magyar Jazz ABC-t is a hazai jazz képviselőit sorra véve. Honlapunk főszerkesztő-helyetteseként is dolgozott és publikált, de minden jazzkutatással kapcsolatos konferencián, rendezvényen ott volt. Még halála előtt pár hónappal is találkoztam vele a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban megrendezett jazzkutatási konferencián, ahol előadást is tartott „Zongoraszóló ritmuskísérettel – Elfelejtett zongoristák” címmel.

Mindezek után aligha kell bizonygatnom, hogy ha valaki, akkor Csányi Attila az, aki munkásságával maximálisan kiérdemelte a Pernye András-díjat. Ő volt sorrendben a negyedik, aki ebben a rangos kitüntetésben részesült! Idézve az alapító MJSZ-t: „Ezt a díjat olyan személy kaphatja meg, aki életművével, művészi és szellemi tevékenységével hozzájárult a magyar jazzművészet színvonalának emelkedéséhez, a magyar zenei élet gazdagításához és nemzetközi elismertségéhez”. Attila mindezeket a feltételeket maximálisan teljesítette.

Elhunytának évfordulóján szeretettel és tisztelettel emlékezünk erre a kiváló személyiségre, és emlékét örökké megőrizzük!

Márton Attila