(Ezen az estén nem lesznek asztalok a koncertteremben. Kedvezményes kuponokat, ajándék jegyeket, és ingyenes belépésre jogosító zeneiskolai diákigazolványokat erre a programra nem áll módunkban elfogadni.)
Az „Erdő Titkai" Zakar Zoltán harsonás szerzeménye, aki sajátos zenei emlékművet állított szülővárosának, Debrecennek, valamint a Nagyerdőnek, aminek közelében élt fiatal évei alatt. A hét tételből álló szvit hangulatilag és zeneileg is változatos, a nagyobb zenekarra komponált (magyar) jazz fénykorát idézi, lüktető swingelésű tételeinek egymásba fonódásából sejlik fel Zakar koncepciója: a múlt és jelen összekapcsolódását, az évszakok változását, valamint a természet megnyugtató állandóságát fejezi ki a zene nyelvén, egészen pontosan a klasszikus jazz nyelvén.
A mű a Budapest Jazz Orchestra számára készült 2014-ben. A Balatonboglári Jazz és Bor , és a Debreceni Jazz Fesztiválon már bemutatásra került, de Budapesten még sohasem volt hallható.
Vendég: Makovics Dénes – szaxofon
A JEGYVÁSÁRLÁS MENETE:
SZEMÉLYESEN A BJC JEGYPÉNZTÁRÁBAN:
Nyitvatartási napokon: 20:00 órakor kezdődő koncertek esetében 18:00 órakor, egyéb esetekben pénztárunk a program kezdete előtt 1 órával nyit.
ONLINE:
Jegyek vásárolhatók online a www.jegymester.hu weboldalon. TOVÁBB >
TELEFONOS FOGLALÁS:
Bizonyos koncertekre telefonon is foglalhat jegyeket, illetve számos programra koncerttermi asztalt is. Az így félretett jegyeket a koncert kezdete előtti 30. percig tartjuk fenn.
+36 1 798 7289
Ha még nem járt nálunk, további hasznos információkat talál ITT >